Chapter 1/ "Otthon, édes otthon!"

-Egy kávé lesz 2 cukorral!-adta le a rendelést Steve, ennek a kócerájnak az egyetlen pincére. Én mint pénztáros, kiszolgáló (meg mikor mi)már a kezébe is adtam a kért dolgokat, a kávét és mellé kis zacsiban a cukrokat. Amúgy ha valakinek nem világos, akkor ebben a étteremnek nevezett, kocsmában robotolok napi 12 órát, hogy megkapjam a 45 dolláros fizetésem. Király nem? Csak költői kérdés volt..

-Szia Steve!-intettem neki, majd kiléptem a hűvös levegőre, tekintve hogy már sötét, és március vége volt, kicsit összébb húztam magamon a vékony kabátomat. Fülesemet a fülembe rakva, és a Artic Monkeys-tól az Arabella-t dúdolva szedtem a lábam a még mindig vizes betonon. Körülbelül 20 perc sétálás után már otthon is voltam..otthon. Ja. Inkább mondjuk azt, hogy már tető volt a fejem fölött, 'röpke' 20 perc alatt. 

-Megjöttem!-mormoltam, amit persze senki nem hallott, tekintve, hogy egyedül voltam otthon. Viszont az én hűséges kiskutyám-mint mindig-most is nagy hévvel szaladt hozzám, mintha évek óta nem látott volna, pedig reggel váltunk el.

-Mi van dögi?-guggoltam le és simogatni kezdtem dús bundáját, amit ő farka jobbra-balra mozgatásával és kezem nyalogatásával díjazott.

-Éhes vagy?-kérdeztem meg a nyilán valót, hisz tudom, hogy az év mindennapján, minden órájában és minden percében éhes.-Persze hogy az vagy!-pusziltam meg orrhegyét.-Gyere együnk!-álltam fel, majd barna, elől Nirvana-s, Artic Monkeys és még sok más ehhez hasonló bandával, és jelképpel teletűzdelt táskámat az előszoba szekrényre dobtam, csizmám lerúgtam magamról és a konyha felé indultam, ahova Bruno boldogan követett. 

-Mit ennél..ilyen csirkéset, vagy szárazat?-néztem rá, és láttam abban, az okos tekintetében, hogy most jó nagy hülyeséget kérdeztem.-Persze, hogy csirkéset.-tettem le a pultra a konzervet, majd konzerv bontó híján késsel igyekeztem kibontani Bruno vacsoráját. Olyan 2 perc után már nyitva is volt , így egy kanál segítségével kutyusom táljába pakoltam a konzerv tartalmát, amit ő már alig bírt kivárni, így ugrálásával próbálta tudtomra adni, hogy ő bizony már farkas éhes.-Jól van, mindjárt adom!-próbáltam meg csípőmmel arrébb lökni, hogy le ne rántsa a konyha padlóra a tálat a csirkés kutyakajával egyetemben.-Bruno!-szóltam rá, ő pedig leült és, ugyan még izgatottan, de legalább már nem ugrálva várta a vacsoráját.-Tessék dagi!-tettem le a tálat a megszokott helyre, a konyha sarkába. Ezek után neki láttam a saját vacsorám elkészítéséhez is, kivettem a szekrényből egy csomag tésztát és egy konzerves paradicsom szószt a hűtőből, és neki láttam. 

-Kicsim!-hallottam meg Andy hangját az előszobából. Nem lakunk együtt, de volt már rá példa, hogy egymásnál aludtunk..elég sokszor. Na nem kell rosszra gondolni! Igaz már nem vagyok szűz, de attól még ribanc sem! A szüzességemet is Andy-nek 'adtam', mással még nem voltam.

-Itt vagyok!-kiáltottam neki vissza, mert a paradicsom szószt éppen nem tudtam volna otthagyni.

-Mi jót csinálsz?-karolta át derekam hátulról, majd a nyakamhoz hajolt és apró puszikkal lepte el azt.

-Hát..a változatosság kedvéért egy kis Spagettit!-nevettem el magam, majd oldalra fordítottam a fejem, és megcsókoltam köszönés kép.

-Király! Azt már úgy is nagyon rég ettem!-vigyorgott, majd elengedte a derekam és mellém állt.-Miben segítsek?-nézett rám felvont szemöldökkel.

-Öhm..reszelj jó sok sajtot!-adtam ki a parancsot.

-Igen is kapitány!-szalutált. Olyan jó, hogy mellette önmagam lehetek..ő megért engem és elfogad olyannak amilyen vagyok, ami kezdetben kicsit meglepő és hihetetlen volt, tekintve, hogy még a szüleim sem fogadtak el. Bevallom mikor először bevallotta nekem, hogy szeret, kinevettem. Nem hittem el..nem hittem neki. Féltem, mi van, ha csak átakar verni? De aztán szép lassan, kitartóan küzdött értem, értünk..ezért a kapcsolatért, aminek meg is lett az eredménye, hisz itt vagyunk, együtt, és szeretjük egymást. Szeretjük...az nem elég kifejező. Nem tudom mit tennék nélküle, annyira szeretem őt, hogy az néha szinte már fáj. 

-Ökör!-nevettem el magam.

Nagy nehezen kész lettünk a vacsorával. Nem is tartott sokáig, összvisz 40 perc..hah.

-Jó étvágyat!-adta kezembe a tányért, majd ő is helye foglalt mellettem a kanapén, és együtt néztük a tv-t.

-Neked is!-adtam neki egy csókot. Valami gagyi akció film ment, egyikünket sem érdekelte annyira, így inkább elkapcsoltunk. Épp az adók között 'szörföltünk' mikor, megláttam a Twilight-ot. Nem tudom miért, vagy hogy hogyan, de én annyira megszerettem ezt a film sorozatot, hogy az még nekem is hihetetlen. Nos velem ellentétben, Andy nem igazán rajong ezért a abnormális tini románcot feldolgozó filmért/filmekért, szóval volt egy kis vita, hogy ezt nézzük, vagy ne, de mint általában sok mindent ezt is én nyertem.
-Lécci!-néztem rá kiskutya szemekkel.-Nagyon jó, hidd el!-győzködtem.-Tetszeni fog!
-Há' biztosan, nagyon fog tetszeni! Egyik kedvenc filmem lesz nem?-kérdezte morcosan. Nehéz eset, ha vámpírokról, meg vérfarkasokról van szó...nem értem miért.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek?-bújtam oda hozzá. Próbálkoztam belopni magam a szívébe. Igaz, hogy már ott vagyok, de kicsit beljebb jutok most..
-Ne nyalizz, hanem nézd, mert elkapcsolom!-mondta sértődötten.
-Köszönöm!-pattantam fel ülő helyzetbe és egy párnával a kezembe néztem a filmet.
-Ez mér' van mindig félmeztelenül?-bökött fejével a tv felé, ahol épp Jacob-ot mutatták, aki ugyan csak kidolgozott felsőtestét mutogatta. 
-Mert megteheti!-válaszoltam csípőből, mire ő megajándékozott egy párnával, de én nem foglalkoztam vele, csak bámultam a képernyőt.

-Most megkéri! Most megkéri! Most kéri meg! Juj!-mondtam Andy-t ütögetve, örömömben.
-Ne verj már szét! Meg kéri, meg kéri! Ki nem szarja le?-vágott értetlen fejet.
-Héé!-dobtam meg egy piros díszpárnával.-Én!-fordultam vissza, de pont vége lett.
-Köszönöm istenem!-rakta össze kezeit Andy, majd a magasba emelte és egyfolytában csak a 'köszönöm' szót lehetett tőle hallani.
-Befejezted?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Be!-tette le kezeit.
-Örülök!-bólintottam.-Álmos vagyok!-nyújtózkodtam. Ilyenkor általában arra célzok, hogy vigyen fel az ágyba, de ez neki még sosem esett le, ahogy most sem.
-Akkor aludj!-mondta. Neki még komolyan nem jutott olyan az eszébe, hogy, mint valami filmben felkap és menyasszonyi stílusban az ágyra fektet? Na jó..azt hiszem túl sok Twilight-ot néztem.
-De bunkó vagy!-tettem keresztbe a kezeim magam előtt, miközben hátra dőltem a kanapén és sértődötten néztem a tv-t, bár kicsit sem érdekelt mi megy épp benne.
-Ugye tudod, hogy mindig tudtam, hogy azt várod, hogy ilyenkor felkapjalak és felvigyelek a szobádba, mint a filmekben?-jött közelebb, kérdését pedig szinte suttogva tette fel.
Én csak néztem azokat a gyönyörű kék szemeit, amikkel a lelkemig hatolt. Ilyenkor legszívesebben a nyakába ugranék, és csak ölelném. Nem tudom hogy szerettek-e már így embert, mint ahogyan én szeretem őt.
-Reméltem!-pislogtam nagyokat. Egyik kezét hátam alá csúsztatta, a másikkal meg lábam alá nyúlt, én pedig már tudtam mire készül. Felkapott végig tartva a szemkontaktust, majd elindult az emelet felé, egyenesen a szobámba, ahol lerakott az ágyra.
-Megfelel?-támaszkodott két oldalamon.
-Tökéletesen!-ültem feljebb kicsit, hogy megtudjam csókolni. Csókunk után, elindult kifelé.
-Itt..maradsz?..velem?-suttogtam. Hangom gyenge volt. Teljesen elgyengülök mikor ilyeneket csinál.
-Már vártam, hogy megkérdezd!-fordult meg mosolyogva, majd az ágy másik oldalához sétált és befeküdt mellém én pedig oda bújtam hozzá.
Mindenki azt hiszi, hogy nekem nincsenek gyenge pontjaim..hogy engem semmi nem érdekel. Pedig ez nem így van! Igen is van gyenge pontom..Andy az! És elég sok minden érdekel, nem csak magammal foglalkozok, ahogy azt a szüleim állítják. Nem ismernek, nem értenek meg! Nem csodálom, hogy nem jöttünk ki..ők is és én is máshogy látom a világot.
-Szeretlek!-suttogtam, miközben ujjammal a mellkasára rajzoltam apró köröket.-Nagyon!-bújtam hozzá, és erősen beszippantottam illatát. Egy újabb dolog amit imádok benne.
-Én is szeretlek téged!-puszilt bele hajamba.-Jobban, mint az anyukámat!-suttogta, mire belőlem kitört a röhögés.
-Olyan hülye vagy!-csaptam finoman a hasára. Tisztában van vele, hogy tudom hogy szeret és most ilyenekből nem csinálok sértődést, hanem vele együtt nevetek. Túlságosan ismerjük egymást ahhoz, hogy ilyeneken veszekedjünk.
-Jó éjt!-emeltem fel fejemet, hogy megcsókoljam.
-Jó éjt Li!-mosolygott. Kezdetben nem szerettem, hogy így hív, de aztán megszoktam, és most már el sem tudnám képzelni hogy másképp hívjon. De ezt csakis neki engedem, senki másnak.
-Jó éjt Any!-kuncogtam fel. Na ő egyenesen utálja, ha így hívom. Ezt még egyszer egy veszekedésünkkor találtam ki véletlenül rá.
"-Csak ennyit kértem! Ennyit, és te még ezt sem tudod megtenni!-vágtam fejéhez a szavakat. Egy egyszerű szülinapról lett volna szó, de nem! Őfelségének túl sok dolga van.
-Nem te mindent rám sóztál! Andy, hozd el a tortát, Andy fújd fel a lufikat, Andy, díszítsd fel a termet, Andy etesd meg a pónikat, Andy feltakarítanád a póni szart?-ordítozott. Belőlem meg ezek hallatán egyszer csak kitört a röhögés.-Mi olyan vicces?-vágott értetlen fejet, de én nem bírtam befejezni a nevetést.
-Ne haragudj Any!-álltam meg hasra tett kézzel, majd mire kimondtam felnéztem és vártam a reakcióját. Egyből abbamaradt a nevetés.
-Milyen Any? Nőnek nézek ki?-mutatott végig magán dühösen.
-Nem! Ne haragudj!-nevettem fel megint egy kicsit.-Andy.-mondtam ki ezúttal helyesen nevét.
-Már késő!-rázta a fejét.-Most megfoglak büntetni!-jött közelebb.
-Ez úgy hangzott, mint valami beteg pornó film!-tört ki belőlem megint a röhögés.
-Te nagyon beteg vagy!-nevette el magát ő is. Tudtam, hogy nem haragszik rám. Nem tud. Ahogyan én sem rá, ez már csak így megy.
-Naaa tudod hogy szeretlek!-tekertem kezeim nyaka köré, és mélyen szemeibe néztem.
-Én nem!-nézett rám sértődötten.
-Nem..te imádsz!-vigyorogtam.
-Nem!-rázta fejét.
-Akkor...?-húztam fel szemöldökeim kérdően.
-Utállak!-nézett rám.
-Igazán?-tettetem áll sértődést. 
-Igen!-bólintott.
-Nos akkor...jobb lenne, ha mennél!-fordultam el.
-Nem!-meg sem mozdult, csak nézett.
-De, mert kiraklak!-néztem rá. Nos ez a pont már...a vita.
-Tényleg? Ezekkel a karokkal?-fogta meg a vállam. Annyira idegesített, hogy nem tudtam semmit mondani, amiben győzhettem volna.
-Ilyenkor legszívesebben!-hajoltam közel az arcához dühösen.
-Igen?-húzta gonosz vigyorra ajkait, de én csak dühösen néztem tovább..igazából vagy 10 dolgot mondtam volna kapásból, hogy mit tennék ebben a pillanatban vele, de egy sem jött ki a máskor igen csak nagy számon.
-Utállak!-néztem mélyen a szemeibe.
-Nem igaz!-mondta elégedett vigyorral. Miért ismer ennyire?
-De! Utállak! Utállak! Utállak!-csapkodtam mellkasát, elmebeteg módjára, hogy végre ő is és..én is elhiggyem, amit mondok, de ő megfogta kezeimet, majd hirtelen ajkait ajkaimon éreztem. Megcsókolt..de hogy..ez volt talán a legszenvedélyesebb csókunk.
-Szeretlek te őrült!-ölelt magához szorosan.
-Én is téged!-bújtam nyakába.-És te vagy az őrült!-csaptam meg a tarkóját.
-Én csapkodtalak téged?-húzta fel a szemöldökeit, mire én csak nevettem."

-Nem vagy vicces!-morogta.-Hepcia!-mosolygott büszkén, miközben szemei már csukva voltak, én pedig csak kuncogtam.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, mire mind a ketten oda kaptuk a fejünket, viszont látni, semmit nem láttunk.
-Mi a..-ültem fel, mire hirtelen ránk ugrott Bruno. Mind a ketten nevetésben törtünk ki, és gyöntölni kezdtük dögit.
-Te mit keresel itt cukorpötty?-emeltem fel fejét, mire ő megnyalta az orrom.-Jól van maradhatsz!-feküdtem le mosolyogva, és hagytam, hogy befészkelje magát a lábunkhoz.
-Jó éjt Bruno! Jó éjt Andy!-bújtam hozzá.
-Jó éjt kicsim!-puszilt a hajamba, majd szép lassan elaludtam a kutyám és Andy szuszogásán..



Na kis cukorpöttyök! Nagyooon remélem, hogy tetszett az 1 fejezete a legújabb blogocskámnak!^^
Nos, ha így van, akkor komi, feliratkozás, mert én azért írok, hogy örömet okozzak nektek, szóval ti meg komizzatok, meg iratkozzatok fel, mert azzal pedig Ti okoztok Nekem örömet!^^
Jaj gyerkőcök nem tudok mit írni, úgy hogy ennyi lenne, még egyszer remélem, hogy tetszett!:)
Pusziilok minden egyes kis cukorpöttyöt!^^
Sziasztok!;)
LucaXx

Bemutatkozás/Karakterek

Lily:
Amit tudni kell rólam: Magamnak való vagyok, nem beszélek sokat, de ha igen, akkor az bizony üt. 3 emberrel nyíltam eddig meg; a bátyámmal, a legjobb barátommal, és a pasimmal. A szüleimnek sosem tetszett az amilyen vagyok. Azt szerették volna, ha én a tökéletes kis lányuk lennék, a jogra mennék meg ilyenek. Hát tekintve, hogy én inkább az elvontabb zenéknek, a rajzolásnak, és a motoromnak élek, nem igazán illettem bele az ő tökéletes kis életükbe, így 16 évesen eljöttem otthonról. A bátyámmal éltem egy darabig, persze csak titokban, hisz a szüleim nem tudhatták meg, hogy az ő tökéletes kis fiúcskájuk egy ilyen szennyet rejteget, akit ők valaha a gyermeküknek neveztek. Hát ja. Nem könnyű az életem, de nem baj, mert nem szeretem az unalmat..inkább, a kihívást. Szeretem ha valamiért meg kell küzdenem.
Az életem egyik legjelentősebb tagja, bátyám, Liam. Konkrétan az én tökéletes ellentétem, de ez sose zavart minket. Imádjuk egymást. Azért is olyan fontos nekem, mert a szüleimmel sosem jöttem ki jól, mert mindig is túl önálló és sajátos gondolkozású voltam, amit ők nem bírtak, Liam viszont igen. Ő nem zárt el mindentől és mindenkitől, de azért nem is bátorított mikor valami hülyeséget akartam csinálni.
Következő fontos személy az én zavaros kis életemben barátnőm, Molly. Kiskorom óta ismerem. Mindig megvédett, ha szekáltak, ez viszont gimiben, változott, és én kezdtem el őt védeni, ugyan is akármennyire is szép szerintem, van egy stílusa, amit sokan nem tudnak eviselni. Az öltözködéséről ne is beszéljünk. Míg én, például egy fekete harisnyába és egy sötét barna bokacsizmába bújok, egy fekete szoknyával, egy Nirvana-s pólóval és egy keki színű kabáttal, addig ő; egy rózsaszín edző cipőt hord, egy pár fehér térd zoknival, egy irtó rövid farmer short-al, és egy rózsaszín, Fuck feliratú haspólóval. Igen, nos érthető miért nehéz a beilleszkedése bizonyos körökbe.. de én mindig is ezt szerettem benne, hogy nem ez a tömegével legyártott tini picsa, hanem van egyénisége, ami öltözködésben talán kicsit durvábban jön ki, mint amit a legtöbb ember míg eltűr, de ez szerintem nem akkora baj.
És végül jöjjön az én barátom/pasim kinek hogyan tetszik. Nos az ő neve Andy. Na mivel már eléggé bemutattam magam, rájöhettetek, hogy nem egy kigyúrt nyálgépet, tökéletesen belőtt/lenyalt hajjal és szedett szemöldökkel fogok veletek megismertetni. Nem. Na szóval, Andy kinézetéről annyit, hogy nagyon szereti a tetkókat..sok is van neki, ami nekem elsőre megtetszett, így már volt esélye. A következő nyerő tényező, a gyönyörű szemei voltak, amik nem más színben, mint a kékben pompáztak azok a bizonyos fekete tincsei alatt. Stílusban is hasonlóak vagyunk. Mint a zenei ízlése, mint az öltözködése akárcsak az enyém, szóval hamar megtaláltuk azt a bizonyos 'közös hangot'.

 Hát kb ennyi lenne. Nos ha valakinek nem tetszik ez a fajta stílus amit én most itt képviselek, az nyugodtan elkattinthat, nem tartom itt erőszakkal, nyugalom!
Aki lejjebb görget, az majd látni fogja a karakterek, általam elképzelt kinézetét, szóval ha valakinek ez nem kell, mert már ő össze rakott a fejében egy kis szereplőt/ket.
Én sem szeretem, ha egy valakit bemutatnak, én ugye tökre elképzelem, hogy hogy fog kinézni, és aztán beraknak valami idétlen gyereket. Nem tudom ez annyira illúzió romboló, hogy rögtön elkattintok onnan.
Szóval,  ha van valaki aki úgy gondolkozik, ahogy én, annak most vége!:) Szia!

Aki viszont szeretné megnézni a karakterek, általam kiszabott külsejét, az maradjon egy kicsit!

Lily:

                                                          

Liam:

                                                      

Molly:

                                             

Andy:

                                                  

Ennyi lett volna, köszönöm, hogy velem tartottatok! Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan folytatódik Lily élete, hogy milyen nehézséget, fájdalmat, és mennyi választást hoz számára, bátya híressé válása, akkor tartsatok továbbra is velem, és megtudhatjátok! 

Jelmondata le ennek a blognak a: "Ez nem egy sablon 'Liam Payne húga vagyok' sztori lesz!":D

Remélem azért velem tartanak páran, és ismétlem, hogy ez nem lesz egy sablonos sztori, de ha nem hisztek nekem, akkor maradjatok, olvassátok a részeket, és majd magatoktól rájöttök!:)

Puszika mindenkinek! Sziasztok!:)